Visszajelzések

Misi - 21 éves
„Rendületlenül használom az Aktivátort naponta, ahogy megbeszéltük! Mostanra kialakult bennem egy hiányérzet, ha esetleg este a készülék nélkül feküdnék le véletlenül. Így három hónap konstans használat után, ki tudom jelenteni, hogy sokat segített az Aktivátor használata! Nem csupán a fizikai térben, hanem a mentalitásomban is. Olyan szociális helyzetekben, amelyekben eddig meg sem tudtam volna szólalni, most kényelmesen tudom magam kifejezni anélkül, hogy törném magam rajta. Ez nekem eddig egy hatalmas nehézség volt, nem is így szorongásnak hívnám, inkább egyfajta tehetetlenségnek. Ez kezd elhalványulni és biztos vagyok benne, hogy az Aktivátor is segít nekem rengeteget!"

Szidi - 41 éves
„Még csak a folyamat elején tartok, de már így is érzem a magamra fordított energia és idő jótékony hatását.
A gyakorlás ideje alatt közelebb kerülök magamhoz, a légzés által gyorsan megnyugszom, akármilyen zaklatott idegállapotban is állok neki. Már az állapotfelmérés során jöttek olyan új információk magamról, amik segítenek az egyensúly kialakításában, s jól be tudok építeni a mindennapjaimba. Kíváncsian várom, hogy mit hoz ez az út, s úgy vélem, hogy nemcsak fizikai, hanem lelki-szellemi téren is hoz pozitív változásokat. Anna bíztató kísérése az utazás alatt nagyon támogató."

Anyuka visszajelzése
„A 13 éves fiam életében pont jókor jött a dentozófia - a kiskamaszból nagykamasszá válás időszakában. Fél éve járunk Annához, aki nagyon figyel minden apróságra, és csodálatos szakértelemmel és hozzáállással kísér minket ezen az úton, ami a helykeresésről, határozottságról, önállósodásról legalább annyira szól, mint a fogak helyzetének alakításáról. Fogszabályzás szempontjából látunk máris nagyon szép változásokat, pedig úgy indultunk, hogy a hagyományos eljárással négy fogát akarták kihúzni a fiamnak, de ezt úgy tűnik, sikerül elkerülnünk. Nagyon hálásak vagyunk, és kíváncsian várjuk, mi mindent hoz még nekünk a dentozófia, főleg, hogy én is belevágok."

Kriszti, 47 éves
„A dentozófia stabilitást, nyugalmat hozott az életembe. Tudok lépésekben gondolkodni, nem akarok mindent egyszerre, határt tudok húzni. Jobban gazdálkodok az erőmmel és nagyobb az önbizalmam is, amióta az aktivátort használom. Nyáron, a nagy hőségben volt pár éjszaka hogy nem tudtam használni és visszatért az állkapocs-ízületemben a kattogás, de távolról sem olyan intenzitással, mint előtte."

Bea, 46 éves
„Ahogy elkezdtem a dentozófiát az első szembetűnő tapasztalat az volt, hogy megszűnt a derékfájásom. Azt is látom, hogy a táplálkozás terén is segítséget nyújt. Talán úgy tudnám összegezni, hogy az aktivátor engem egyben tart."

egy anyuka
„Egyből elkezdte használni az aktivátort, és mint akit kicseréltek! Nyoma sincs az ijesztő éjszakai apnoénak, ami miatt karikásan ébredt minden reggel! Most ő mondja nekünk folyton, hogy mi is viseljük!"